Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KiraCyca:Viszonzatlan szerelem…

2010.08.16

Volt egy lány,

Ki járta az utcát,

Keresett valamit,

Keresett valakit.

 

 Senki nem tudta mért,

De félig az utcán élt,

Folyton csak ment,

Ment és keresgetett.

 

 Az arcát megszokták az emberek,

Szeméből csak dőltek a könnyek,

Mosolygásra csak fejet biccentett,

Ennyit szánt a köszönésnek.

 

 Egy nap egy fiú megkérdezte a lány,

-Te mért ülsz folyton az utcán?

-Mért nem mész haza?

-Szívedet mi bántja?

 

 De a lány csak ült csendben,

Még a szeme sem rebbent,

De a fiú nem adta fel,

Folyton kérdezgette.

 

-Mért nem szólsz egy szót se?

-Tán arra vársz hogy menjek?

A lány felkapta fejét,

S becsukta szemét.

 

Halk hangon egyetlen szót szólt,

-Nem…-nem akarta hogy elmenjen,

Órák teltek el,

S a fiú figyelte csendben.

 

 A lány szomorú hangon szólt a fiúhoz,

-Nem akarom hogy elmenj,

-ülj itt velem csendben,

-de ne hagyj itt engem.

 

 A fiú megfogta a lány kezét,

Mely hideg volt mint a jég,

Magához húzta,

És melegíteni próbálta.

 

 Ültek ott csendben,

Egy hang se rebbent,

Mire a lány rekedten,

-Elhagyott a szerelmem.

 

 A fiú ránézett s hozzá egy kérdést szegezett,

-Hát ezért könnyes mindig szemed?

-Igen…-szólt s felállt a padról,

Útnak indult s egy szót sem szólt.

 

A fiú csak nézte hogy távozik szerelme,

Hiszen ahogy nap mint nap látta,

Beleszeretett a szeretetébe,

De elmondani nem volt bátorsága.

 

 Másnap a lány nem ült a padon,

A fiú várta egy napon,

De nem jött ő csak várta ott,

Szíve majd meg szakadt a fájdalomtól.

 

Vörösre váltott a fekete éj,

Halál hír ez tudta rég,

De nem adta fel,

Csak várta s az utca gyermeke lett.

 

Felváltotta helyét a lánynak,

Most ő ült ott sírva,

Mert tudta sose jön már vissza,

Kire szíve vágyna.

 

 Egy nő lépett a fiúhoz,

S szólt egy hírt hozott,

A lány kivel látta,

-Ma temetik…-mondta.

 

 A fiú nem válaszolt,

Csak ült s zokogott,

Mellé szállt egy holló,

Levelet hozott.

 

A borítékra ez volt írva,

-„a fiúnak ki mellém ült egy nap,

mert belém szeretett,

pedig én csak sírtam.”

 

A fiú remegő kézzel kibontotta,

S levél helyett meglepetésére,

Egy fotót tartott kezében,

Min a lány nem volt feketében.

 

 Arcán mosoly ült,

Szeme tiszta s boldog,

Haja gondos s fésült,

A lány boldog volt.

 

 Megfordította s a hátára csak egy sor volt írva,

-Seraphine-nek hívnak,

Bár nevedet nem tudtam,

Közös érzéseidben bolyongtam.

 

A fiú a képet zsebébe tette,

S így ment ki a temetőbe,

A lány sírját keresgette,

A hideg téli levegőben.

 

 Mire megtalálta, teljesen átfagyott,

S csak egy sírkövet látott,

Amin egy nevet s egy szöveget olvasott,

„Seraphine, Élt s nem látott…”

  

„A szerelem elvakította,

Melyért életét eldobta,

Az utca volt a birodalma,

Ezt mindenki tudta.”

 

A fiú letérdelt,

S csak egy szót ismételgetett,

-Szeretlek szeretlek szeretlek.

 Mire feljött a nap,

Foglalt volt a pad,

A fiú ült ott sírva,

Az élettől már semmit sem várva.

 

Már tudta kérdéseire a választ,

A lány is ezt érezte aznap,

Amikor ő kérdezgette,

S most ő maradt helyette.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

mullerlaszlo100@zahoo.com

(müller lászló, 2016.02.12 19:16)

Bízni múszály

Add a bizalmadat
Én az életem adom
A bizalom szárnyain
Találkozunk valahol

Bizalom nélkül
Szerelem nincsen
Mert maga a szerelem
A bizalmas Isten

Bizalom nélkül
Mit ér az élet
Ha egyszer meglátlak
Biztos megigézlek

Légy bizalmas barátom
Légy olyan, mint az Isten
Akit nem látunk, mégis létezik
Az Olympuszon túl, vagy innen.

Légy királyom, megalázóm
Törjél kerékbe végre
Légy szenvedésem okozója
Nevess míg elfolyik a vérem