Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hírek a nagyvilágból

2010.02.07

Michigan államban egy erősen ittas férfi egy benzinkúton pénzt követelt a kasszából. Elutasították a kérését, ezért azzal fenyegetőzött, hogy kihívja a rendőrséget. Mivel a benzinkút dolgozói továbbra is ellenálltak, a férfi tényleg felhívta a rendőrséget, akik hamarosan megbilincselve vitték el őt.

New Yorkban egy bankrabló elfelejtett előzetesen tájékozódni a kiszemelt bankról, mely egy olyan épületben székelt, ahol az FBI-nak is irodái vannak. Ráadásul a bűnöző legnagyobb szerencsétlenségére pont fizetésnapon rontott be a pénzintézetbe, amikor is az FBI-ügynökök hosszú sorokban álltak, hogy beváltsák csekkjeiket. Amikor bejelentette, hogy bankrablás van folyamatban, azonnal 15 fegyver kattanását hallotta a háta mögül. Nem kérdéses, hogy egy pillanat alatt leszerelték a balfék rablót.

A Kentucky állambeli Louisville-ben Barry Kemp 5005 év börtönbüntetést kapott többrendbeli fegyveres rablásért. Az elítélt enyhítésért folyamodott a bírósághoz, és a bíró végül együttérzően lecsökkentette a büntetését 1001 évre. 

Floridában a 27 éves Latreasa Goodman egy McDonalds étteremből egymás után háromszor is felhívta a 911-es segélyhívót, mert nem kapott csirkefalatokat. A kiérkező rendőröknek a felháborodott nő elpanaszolta, hogy nincs McNuggets, és helyette szendvicset akartak az eladók rátukmálni. A rendőrök azonnal őrizetbe vették a panaszost, akit a 911-es szám indokolatlan használatáért be is perelnek.

Virginia államban egyik hétfő reggel egy hatéves kisfiú lekéste az iskolabuszt, és gondolt egy nagyot: inkább kocsival megy suliba. Elkötötte a ház elől anyja Ford Taurusát és azzal indult el a jól ismert útvonalon. A kissrác a video-játékokból már elsajátította az autóvezetés minden csínját-bínját, el is tudta indítani a kocsit, és az sem okozott gondot neki, hogy csak állva érte el a kormányt.
A vakmerő kisgyerek több mint 16 kilométert tett meg forgalmas utakon, két nagy útkereszteződésen is sikeresen áthaladva. Útja során több autósnak és egy motorosnak is feltűnt, akik telefonáltak a rendőrségre. A kiskorú sofőr az iskoláig nem tudott eljutni, mert egy sávváltásnál a járdaszegélyre felhajtva egy oszlopnak ütközött. Az autó nagyon összetört, de a fiú épségben megúszta. 

Angliában egy 86 éves özvegyasszony a mankójával tett ártalmatlanná egy betörőt.
Az idős asszony egy este épp lefekvéshez készülődött, amikor zajokat hallott a konyhából. A konyhaajtón benyitva egy idegen férfivel találta magát szemben, aki a ház hátsó bejáratán surrant be. A bátor asszony mankójával négyszer fejbe vágta a betörőt, aki kezébe temetve arcát sírást tettetett, és engedelmesen megadta magát. A néni a férfit egy székbe ültette és fogva tartotta a rendőrök kiérkezéséig.

Egy francia tinédzsernek haja szála sem görbült, amikor Saint Nolff közelében elszáguldott fölötte a párizsi gyorsvonat, míg ő részegen aludt a sínek között. A 19 éves fiú hazafelé tartott egy zenei fesztiválról, és épp a síneken érte utol az álom. A vonat vezetője észrevette a fekvő alakot és azonnal fékezett, de a szerelvény csak pár száz méterrel odébb tudott megállni. A kiérkező rendőrök és tűzoltók meglepődve látták, hogy a fiúnak más baja nem esett, csak a kabátja lett piszkos a hátán. A srác egy pillanatra felnézett, egy ujjal intett feléjük, majd újra mély álomba merült.

A Gaza övezetben a Marah Land Állatkertben szamarakkal pótolták az elpusztult zebrákat. Miután a tucatnyi állatfajjal rendelkező kis állatkert fő látványosságai, a két zebra, nemrég éhen pusztultak, különös ötlettel állt elő az igazgató. Mivel nincs elég pénzük új zebrákat beszerezni, fehér szamarakat festettek csíkosra, hogy a palesztin gyerekeket lenyűgözzék. A zebrák becsíkozásához ragasztó szalagot, hajfestéket és ecsetet használtak. Az állatkert egyetlen oroszlánját valószínűleg nem tévesztenék meg a kissé hosszú fülű, álmos szemű jószágok, de a naiv látogatók azt hiszik, zebrát látnak, legalábbis amíg messziről nézik

Egy New Yorkban élő férfi, az 57 éves Jesus Leonardo az elmúlt tíz év alatt félmillió dollárt keresett szerencsejátékon, anélkül, hogy egyetlen szelvényt vásárolt volna. Azaz, valójában egyetlen szelvényt vásárolt egy évtizede, elejtette, és a fogadóiroda előtti szemetesben keresgélve véletlenül több nyerő szelvényre is bukkant, kb. 2000 dollár értékben. Azóta a keresgélés nemcsak szenvedéllyé, de munkává is vált, Leonardo ebből tartja el a családját. Napi 100-300 dollárt keres, amihez 2-7000 darab kidobott szelvényt válogat át naponta, öt fogadóirodánál lévő szemetesben. Órákat tölt el az automatáknál, ahol minden egyes szelvényt leellenőriz. - Ez a munka olyan kimerítő, hogy muszáj minden nap egy óra ebédszünetet tartanom. - nyilatkozta a férfi a New York Timesnak.
Leonardo asszony a férjét eleinte bolondnak tartotta, de miután látta, milyen szép pénzt hoz a konyhára a szemétválogatás, azóta örül férje "munkájának".

A brit oktatási rendszerben bevezettek egy új vizsgát, amit minden tinédzserkorú iskolásnak le kell tennie, mégpedig a tömegközlekedés használatáról. A vizsga bevezetését azért találták ki a hatóságok, hogy azok a diákok, akiknek az iskolai vizsgái nem sikerülnek, ne érezzék rosszul magukat.
A vizsgán a tanulóknak a következőkről kell számot adni:
- Séta a buszmegállóhoz.
- Állás vagy ülés a megállóban, várakozás a buszra. Feltételezhetően nem felel meg a vizsgakövetelményeknek az, aki lefekszik a földre a megállóban, vagy felmászik a tetőre.
- Felszállás a buszra fegyelmezetten és biztonságosan.
- Leülés a buszon, arra a helyre, ahová a vezető megengedi.
- A busz biztonságos elhagyása.
Miután az új számonkérés bevezetése közröhej tárgya lett, a hatóságok bejelentették, hogy talán nem a megfelelő kifejezéseket használták a vizsgakövetelmények leírásakor.
Azt meg sem említették a hivatalnokok, hogy mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik még ezen a vizsgán se fognak átmenni.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.